Posts Tagged: modell

Zsanett

Sopronban a Tűztorony környékén fotóztuk Zsanettet. Nem sűrűn jártam arrafelé pedig nagyon jó helyszínek vannak ott. Időjárás nem volt túl kedvező, de ezen már idén meg sem lepődöm. Hideg, szürke, fénytelen. Ilyenkor azért jól jön egy rendszervaku. Legalábbis én szeretem.

Mobil sminkes után még egy gyors hajhullámosítás Anita részéről és indultunk is a helyszínre. Google térkép segítségével már körülnéztem a helyszínen, így nem volt teljesen ismeretlen. Lépcsők, kapualjak, korlátok. Végén pedig egy kis séta az utcán. Azt hittem sok lesz a 2,5 órás parkolójegy, de éppen visszaértünk :-)
Még egy fura, kissé vicces sztori is akadt a fotózás végén:
– egy nő jött oda hozzánk, hogy látta a fotózást. Azt is látta, hogy felé irányult a fényképezőgép és nem akar rajta lenni a képeken. De megmutattam neki a kijelzőn, hogy nem őt fényképeztem :-)

foto (1)
foto (3)
foto (4)
foto (5)
foto (6)
foto (7) foto (8)
foto (9)
foto (10)
foto (12)
foto (14)
foto (15)
foto (16)

Bogi – Utcai portrék

Szerettem volna egy sorozatot ami Csorna központjában készül, forgalmas helyen. Sajnos kevés lány van aki ezt bevállalja. Pedig úgy érzem ebben semmi rossz nincs. Csak egy fotósorozat. 2 dudaszót hallottam míg fotóztunk. Az egyik nekem szólt….és nem azért, mert jól nézek ki :-) Másikat nem tudom, mert éppen az objektíven keresztül a modellre figyeltem….Bogira. Már többször fotóztam vele. És ha lehet ilyet mondani egyik kedvenc modellem. De várom további bátor hölgyek jelentkezését fotózásokra. Erről majd a blogbejegyzés végén olvashattok…de még ne lapozz a végére! :-)

Az elképzelés utcai portrék, városi divatfotózás volt, kis káosszal fűszerezve: különböző stílusok, ruhák, színek és részemről más-más utómunka. Ezért is lett világos, sötét, színes, fekete-fehér….”káoszos” :-)

bogi (1) bogi (2) bogi (3) bogi (4) bogi (5) bogi (6) bogi (7) bogi (9) bogi (8) bogi (10) bogi (11) bogi (12) bogi (13) bogi (14) bogi (15)

Végére pár werk fotó, amit köszönök Kovács Lászlónak!

TóthGwerkstreetF03-kicsi TóthGwerkstreetF01-kicsi
TóthGwerkstreetF02-kicsi TóthGwerkstreetF04-kicsi

És akkor amit a bejegyzés elején említettem…amatőr, hobbi fotósként várom jelentkezésed fotózásokra, a következő feltételekkel:
– 18 év feletti életkor
– átlagos vagy vékony testalkat
– magasság 170 cm vagy nagyobb ( de nem kizáró ok, ha kisebb vagy :-) )
– rendelkezz ruhatárral. Lányoknál a nőies ruhák előnyben. Természetesen nem 100 féle ruha kell.
– magabiztos fellépés: ne félj a kamerától és lehetőleg a közönségtől sem (utóbbi témánként változó)
– nem kell színésznek lenni, de egy kis játék az arccal, mozdulatokkal nem árt.
– mivel ezek TFCD fotózások, (röviden: időért képet) ezért mindkét fél ingyen dolgozik. Ez alól kivétel a költségek ami megbeszélés kérdése. Témánként változó. Például: ruhabérlés, útiköltség, kellékek stb…
– fotózások többnyire Győr-Moson-Sopron megyében vannak.
– jelentkezés e-mailben ( gaben206@gmail.com ) vagy a facebook oldalamon (katt ide) egy egész alakos illetve egy arcképpel. Esetleg egy pár soros bemutatkozás: életkor, lakhely, hobbi. Hobbi azért fontos, mert az akár téma is lehet.
– mindenkinek válaszolok, de a választás jogát fenntartom.

Köszönöm, hogy megnézted a képeket, elolvastad a felhívásom.