Posts Tagged: modell

Dorina – Első fotózás

Dorinával tavaly találkoztam először, amikor is a csornai Hunyadi iskolában, egy szépségversenyen voltunk zsűri tagok. Már akkor gondoltam arra, hogy felkérem egy fotózásra, de az a nap nem erről szólt.
Aztán sok idő eltelt….majdnem egy nap.
Pár soros üzentben megbeszéltük, hogy összehozunk egy közös munkát. Terveztünk, szervezkedtünk és egy áprilisi délutánt beszéltünk meg. Kifogtunk egy nagyon kellemes időjárást. Mivel még nem dolgoztunk együtt, csak annyi kérésem volt felé, hogy legyen laza a ruházat, egyszerű smink, a haját pedig hagyja úgy, mint a hétköznapokban. És így is lett. Helyszínnek a “bágyogszováti elágazó” környékét választottuk. Volt ott minden…virágzó repce és orgona, romos raktár épület és napsütés.

Hogy miért adtam azt a címet, hogy “első fotózás”? Mert biztos, hogy fogunk még együtt dolgozni.

Technikai adatok: Canon 6D – Canon 85mm 1,8 – Canon 50mm 1,4 – természetes fények + derítőlap + PS

Petra

Petra nemrégiben azzal keresett meg engem, hogy birtokában van egy ajándékutalványom. Elkezdtük megbeszélni a részleteket és volt neki egy kérése: ha van rá lehetőség, valami romos helyen szeretné, hogy elkészítsük a fotósorozatot. Nem sok helyet tudok, amit legálisan lehet látogatni, így maradtunk más helyszínnél. Aztán amikor elmentem a kinézett hely mellet a fotózás előtt fél órával, akkor láttam, hogy íjász verseny van.
Ekkor előkerestem a régen hívott telefonszámot és engedélyt kértem a “villa” használatára. (Köszi Gábor a helyet!)

Petrát elkísérték a szülei. Bevallom őszintén, hogy ilyenkor kicsit aggódni szoktam. Mennyire szólnak közbe, mennyire fogja feszélyezve érezni magát a modell. De a szülők nagyon jó fejek voltak. Semmit nem szóltak közbe és még félre is vonultak :-)
Ráadásul Petra számára a fotózás nem volt idegen dolog. Egyszer már állt kamera előtt, így feszültségoldásra nem volt szükség.
Pár próbakép után pedig, elkészítettük ezt a sorozatot:

foto (1)
foto (3)
foto (5)
foto (6)
foto (7)
foto (8)
foto (9)
foto (10)
foto (11)
foto (12)