Posts Tagged: Hunyadi

Szandi

Hasonlóan kezdem a sztorit, mint a tavalyi szépségkirálynős fotózásnál Veronikával. Lényeg itt is az, hogy Szandi nyerte a Hunyadi iskola szépségversenyét, én pedig ismét felajánlottam egy fotósorozatot. Még az érettségi vizsga befejezése előtt írt, hogy szeretné felhasználni az utalványt.

Azután kicsit tologattuk az időpontot, de közben már elkezdtük megbeszélni a részleteket. Mivel Szandi volt már olyan fotózáson, ahol a természetben fotózták, ezért most városi képeket készítettünk. Ez nem feltétlen csak betont és vasat jelent, készültek képek zöld környezetben is. Nagy előnye a városi fotózásnak, hogy többnyire nincs szúnyog és könnyű parkolni. Egyedüli hátránya pedig, hogy van akit zavar, ha látják fotózás közben. De Szandi esetében ez sem volt gond. Őszintén megmondva még egy aggályom volt: elkísérte a barátja és az Anyukája is a fotózásra. Engem nem szokott zavarni, ha a modellt sem zavarja. Szerencsésnek mondhatom eddig sosem volt gond ebből! Nagyon jó fejek voltak most is és hagytak minket dolgozni….ezt köszönöm nekik!

Még egy “fotós” gondolat….viszont ha már inkább a képek érdekelnek, ezt a részt nyugodtan kihagyhatod :-) Nagyon ritkán használom a Canon fix 50mm 1,4-es objektívet, mivel munkára nem megbízható a fókusz pontatlansága miatt. Most az is előkerült és egyáltalán nem bántam meg. Ha jó helyen van a fókusz, akkor nagyon éles a kép, szép háttérelmosással. A bokeh pedig gyönyörű, ha olyan a környezet. Ha már ez szóba került, akkor legyen egy ilyen kép az első. Többi kép pedig a kedvenc objektívemmel készült (Canon 85mm 1,8)

 


Stíluskommunikációs projekt

Az egész ott kezdődött, hogy volt egyszer egy Hunyadi bál.

A tavalyi bálon megrendezett szépségversenyre én is meghívást kaptam. Igaz nem mint szépség, hanem mint zsűritag.
A verseny végén a szépségkirálynő és a két udvarhölgy kapott tőlem egy fotósorozatot. Másik két zsűritag Dancsecs Aurélia – stíluskommunikátor – és Lipovics Anett – fodrász – , pedig felajánlott egy stíluskommunikációs napot, az általuk kiválasztott versenyzők számára. Gondoltam, hogy ebben én is szívesen részt vennék, végigfotóznám a változást. Mert egy kicsit megváltoztak. Először a smink és a haj készült el, közben pedig ötleteket, javaslatokat kaptak a hajápolástól kezdve a sminkelésig. Viszont a külcsín mellett, Aurélia jóvoltából kaptak a diákok tanácsadást is.

Hogy pontosan mivel is foglalkozik, azt idézem a honlapjáról: “Stíluskommunikátorként a stílusos megjelenés mellett a hiteles kommunikáció kialakításában szeretnék segítséget nyújtani az élet bármely területén mindazoknak, akik fejlődni szeretnének és igényük van a külső és belső egységének a megteremtésére.”

Rebekának nagy köszönet az elkészített sminkekért!

Amíg a lányok dolgoztak, addig én egy számomra új dolgot próbáltam ki. Ez nem más, mint a fényképezőgéppel való videózás. Körülbelül 80 db, 20-30 másodperces jelenetet vettem fel. Sminkelés, hajvágás, szárítás, beszélgetések, tanácsadások. Néha annyira belefeledkeztem a videózásba, hogy alig készült fénykép. De azért lett az is:

mix

Sőt, még rólam is készült pár percnyi videó és néhány fénykép. Egy barátomat, Kovács Lászlót kértem meg, hogy segítsen ebben. Itt éppen nagy munkában vagyok:

mixx

Miután elkészültek a diákok, én is akcióba lendültem. Készítettem mindhármukról egy 10 képből álló fotósorozatot. Január végéhez képest az időjárás kedvező volt számunkra. Hőmérséklet vékony ruhában is bírható volt, szél nem fújt és az eső is csak az utolsó képkockáknál kezdett el esni.
Egy-egy képkocka a készülő sorozatból:

IMG_5654_01_1280

IMG_5789_02

IMG_5826_01_1280

Hosszú és fárasztó nap volt. De mégis olyan gyorsan eltelt, hogy még ebédelni is elfelejtettünk. Én két jelenet között befaltam egy banánt, ami hiába déli gyümölcs, azért kevés ebédnek. Akár egy kisfilmet is tudtam volna készíteni erről a napról, annyi minden történt. De azért sikerült 2 és fél percben összefoglalni. Két dologra jöttem rá, miután itthon végignéztem a videóhoz készült jeleneteket:
1.: ez sem könnyű műfaj és még sokat kell gyakorolnom
2.: soha nem leszek George Lucas, de sokat fogok gyakorolni

Köszönöm mindenkinek ezt a szuper napot! Jó szórakozást a videóhoz: