Bogi – Utcai portrék
Szerettem volna egy sorozatot ami Csorna központjában készül, forgalmas helyen. Sajnos kevés lány van aki ezt bevállalja. Pedig úgy érzem ebben semmi rossz nincs. Csak egy fotósorozat. 2 dudaszót hallottam míg fotóztunk. Az egyik nekem szólt….és nem azért, mert jól nézek ki :-) Másikat nem tudom, mert éppen az objektíven keresztül a modellre figyeltem….Bogira. Már többször fotóztam vele. És ha lehet ilyet mondani egyik kedvenc modellem. De várom további bátor hölgyek jelentkezését fotózásokra. Erről majd a blogbejegyzés végén olvashattok…de még ne lapozz a végére! :-)
Az elképzelés utcai portrék, városi divatfotózás volt, kis káosszal fűszerezve: különböző stílusok, ruhák, színek és részemről más-más utómunka. Ezért is lett világos, sötét, színes, fekete-fehér….”káoszos” :-)
Végére pár werk fotó, amit köszönök Kovács Lászlónak!
És akkor amit a bejegyzés elején említettem…amatőr, hobbi fotósként várom jelentkezésed fotózásokra, a következő feltételekkel:
– 18 év feletti életkor
– átlagos vagy vékony testalkat
– magasság 170 cm vagy nagyobb ( de nem kizáró ok, ha kisebb vagy :-) )
– rendelkezz ruhatárral. Lányoknál a nőies ruhák előnyben. Természetesen nem 100 féle ruha kell.
– magabiztos fellépés: ne félj a kamerától és lehetőleg a közönségtől sem (utóbbi témánként változó)
– nem kell színésznek lenni, de egy kis játék az arccal, mozdulatokkal nem árt.
– mivel ezek TFCD fotózások, (röviden: időért képet) ezért mindkét fél ingyen dolgozik. Ez alól kivétel a költségek ami megbeszélés kérdése. Témánként változó. Például: ruhabérlés, útiköltség, kellékek stb…
– fotózások többnyire Győr-Moson-Sopron megyében vannak.
– jelentkezés e-mailben ( gaben206@gmail.com ) vagy a facebook oldalamon (katt ide) egy egész alakos illetve egy arcképpel. Esetleg egy pár soros bemutatkozás: életkor, lakhely, hobbi. Hobbi azért fontos, mert az akár téma is lehet.
– mindenkinek válaszolok, de a választás jogát fenntartom.
Köszönöm, hogy megnézted a képeket, elolvastad a felhívásom.
Comments are Disabled