Amikor felhívtam Anikót, hogy egyeztessünk az interjú időpontjáról, első kérése az volt felém, hogy tegeződjünk. Én pedig nem ellenkeztem. Kimentem hozzájuk Kónyba, ahová 2 éve költöztek Nyíregyházáról. Anikó otthon dolgozik, népi viseleteket, egyedi tervezésű ruhákat készít. (Viselet: tájegységhez kötött, népi motívumokkal ellátott öltözék) Közel 3 órán keresztül beszélgettünk és ebből “ollóztam” össze egy rövidebb interjút.
Mikor kerültél kapcsolatba először a tűvel és cérnával?
– 6 éves koromban kezdtem el varrni. Édesanyám varrónőhöz járt ruhát készíttetni. Egyszer egy próbán – gyerek fejjel – nem engedtem, hogy méretet vegyenek rólam. Erre a varrónő mosolyogva odaszólt, hogy “akkor majd te varrsz magadnak”. Az ötlet nagyon megtetszett nekem. Kaptam egy nagy babát, anyukám megmutatta, hogy hogyan kell fűzni, öltögetni, varrni. 8 évesen már mellényeket varrtam a babáimnak. Anyukám és a tanáraim már akkor tudták, hogy milyen pályát fogok választani.
Milyen iskolákat végeztél, ami a ruhakészítéssel kapcsolatos?
– Középiskolás koromban stílus és divattervezést tanultam. A tanulmányokkal eltöltött idő alatt és a szakma különböző ágait próbálgatva, nem találtam önmagam. Pályafutásom elején gyermekruhákat készítettem. Ezekből is nagyon sokat tanultam.
Mikortól kezdtél el felnőtt ruhákat, viseleteket is készíteni?
– Lányom nagyjából 9 éves lehetett, amikor is esküvőre készültünk. Ruhám pedig nem volt. Ekkor jött a felismerés, hogy “Anikó! De hát te varrsz!” Vettem anyagot és megvarrtam életem első iparművészeti ruháját az esküvőre. Természetesen a lányomnak is ugyan olyat, csak úgy, mint ahogyan édesanyám tette annak idején. Eleinte úgy éreztem magam, mint aki múzeumból lépett ki. Az esküvőn rengetegen megdicsértek minket és ez nagy önbizalmat adott nekem. Ezután léptem a saját utamra, elkezdtem egyedi, felnőtt ruhákat is készíteni. A szabályokat nem szeretem, így nem követem a divatot, hanem diktálok egy stílust. Ezek mind a saját fantáziám által születnek, a lélek nyelvén megfogalmazva. Elég akkor a szabályoknak megfelelni, amikor a zsűri elé viszem az alkotásaimat. Ugyanis tagja voltam a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesületnek.
Kik kereshetnek meg téged megrendelésekkel?
– Bárki, aki szereti a népviseletet, a népi motívumokat. Megrendelőim közé tartoznak énekkarok, zenekarok, népdalkörök az országunkban, de a határon túl is több csoport lép színpadra az általam készített ruhákban.
Milyen rendezvényeken találhatnak meg az érdeklődők?
– Gyakran kérnek fel divatbemutatók és kiállítások megrendezésére, különböző rendezvényeken. Például Fertődön már két alkalommal tartottam barokk divatbemutatót. De tartok előadásokat és kézműves foglalkozásokat is, az ország különböző pontjain, többek között itt Kónyban is.
Miért Kóny lett a kiválasztott település, ahová költöztetek?
– Sok rendezvényen vettem részt ezen a környéken és megtetszett ez a régió. Kutató munkát is ezen a környéken szeretnék végezni. Kis falvakban szétnézni, idős emberekkel beszélgetni. Városba nem akartam költözni, mert meguntam a nyüzsgést. Csendesebb környékre vágytam. Viszont az is fontos volt, hogy legyen a közelben nagyobb város és ne kelljen 20-30 Km-eket zötykölődni. Nagyon megszerettem Kónyt az elmúlt 2 évben. Mindent megkapok, amire szükségem van és nem kell egyfolytában parkolót keresnem (nevet).
Tervek a jövőre nézve?
– Céljaim között szerepel egy kézműves alkotóház létrehozása, ahol állandó kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. További kézműves foglalkozások tartása minden korosztálynak, de főleg a jövő nemzedéke számára, hagyományok őrzése céljából. A hosszú távú terveim közt pedig szerepel egy babamúzeum nyitása is.
Egy kedvenc történet a viseletkészítéssel kapcsolatban?
– Egy alkalommal a Sóstói Múzeumfaluban sétálgattam. Egy hölgy megállított és megkérdezte tőlem, hogy én egy Bagaméri Anikó féle ruhában vagyok? Mondta, hogy szeretné megismerni és egy ruhát készíttetni vele. Mosollyal az arcomon bemutatkoztam neki, azóta pedig ő is a barátaim közé tartozik.
Anikó elérhetőségei:
– facebook oldal: kattints ide
– weboldal: kattints ide
1999-ben vettem az első fényképezőmet, egy filmes, teljesen automata Minoltát. A Rábabrillben vásároltam és előhívatni is oda vittem. 2007-ben lecseréltem egy digitális fényképezőre és már nem jártam előhívatni képeket. 2 éve pedig, amikor szemüveget mentem készíttetni, meglepődve láttam, hogy mekkora lett az üzlet. A Rábabrill Optikáról beszélgettem Bernivel.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Rábabrillel?
– Szakközépiskolás koromban a Rábaközi Áruházba jártam gyakorlatra, a ruházati osztályra. Érettségi után pedig ott maradtam, mint ruházati eladó. A főiskolát már munka mellett végeztem el. Közben lett egy üresedés az áruházban lévő optikai üzletben és odakerültem. Ez a részleg is a Rábaközi ÁFÉSZ tulajdonában volt, így gyorsan ment a váltás. Mivel érdekelt az új munkám, ezért minden létező iskolát, tanfolyamot elvégeztem, ami a látszerészettel kapcsolatos.
Mióta működik különálló cégként a Rábarill optika?
– A Rábabrill 1993-ban alakult, mint fotó-optika kereskedés. 2006-ban váltunk ki az ÁFÉSZ-ból. Mindenképpen egy olyan üzletet szerettünk volna, ami teljeskörű szolgáltatást nyújt. Fontos volt számunkra, hogy a “kis pénzű” vásárló is megtalálja a számára kedvező terméket. Viszont, ha valaki a nagy márkák közül szeretne választani, őt se kelljen elküldeni. A kezdeti időkben szombatonként orvosi vizsgálat is a vevők rendelkezésére állt. A szemüvegek, a helyben lévő műhelyünknek köszönhetően, akár 1 órán belül is átvehetők voltak. A fényképezőgépek árulása és a filmelőhívás, a digitális fotózás elterjedésével megszűnt nálunk. Csak az optikára specializálódtunk.
Az üzlethelyiség a jelenlegi nagyságát mikor érte el?
– Napra pontosan meg tudom mondani, 2009. március 1. És még ebben az évben megnyitottuk a kapuvári üzletünket is. Csornán a régi helyünknél, hétszer nagyobb területen fogadjuk az ügyfeleket, hatalmas választékkal. Legolcsóbb lencséktől, keretektől kezdve a márkás napszemüvegekig.
Említetted, hogy orvosi vizsgálatra is van lehetőség. Erről mit lehet tudni?
– Míg régebben csak szombatonként volt orvosi vizsgálat, most már szerdán és pénteken is van erre lehetőség. A vizsgálatokat és a szemüveg felírást nem csak a két doktornő végzi, hanem az optometrista kollégák is. ( Az optometrista egy olyan felsőfokú végzettségű látszerész, aki szemvizsgálatot végezhet és szemüveget írhat fel. Betegség gyanúja esetén, az orvoshoz irányítja a pacienst. ) A vizsgálat során először egy dioptriás megállapítást végzünk, majd egy szemfenék és különböző szűrővizsgálatok következnek (zöld-, és szürkehályog, látóideg, látótér) és egy “Fundus kameránk” is, ami teljes képet készít a szemgolyóról. Ha elváltozás van benne, ha rámegy a cukor a szemre, ha tumor van, mindent kimutat. És ezzel együtt is csak 2500 Ft az orvosi vizsgálat. Fontos megemlítenem, hogy a látásvizsgálat viszont teljesen ingyenes. Arra fektetjük a hangsúlyt, hogy az emberek ne féljenek bejönni. Mert fontos a szemünk világa!
Több rendezvény plakátján láttam a Rábabrill Optikát, mint támogató.
– Falunapokra, rendezvényekre, egyházi bálra szoktunk adni tombolát. Előfordul, hogy vizsgálatra szól a tombola, de többnyire valami “kézzel fogható” dolgot adunk. És van még egy dolog, amit támogatni szoktunk. A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Igazgatóság csornai kirendeltsége szokott minket megkeresni, amikor rászorulóknak kellene szemüveg. Ilyenkor bejönnek, megvizsgáljuk őket és elkészítjük a számukra megfelelő szemüveget ingyen. Természetesen nem Tom Taylor kerettel, de olyat kapnak, amiben kimehetnek az utcára. Eddig nagyjából 10-15 emberen, családon segítettünk. És jó látni, amikor jönnek vissza igazításra, hogy vigyáznak rá, értékelik az ajándékot.
Egy kedvenc történet a múltból, ami megmosolyogtat?
– Egyszer bejött hozzánk egy idős bácsi, hogy szeretne a szemüvegében lencsét cseréltetni. Mikor kirakta az asztalra a szemüvegét, teljesen ledöbbentem, azután pedig elmosolyogtam magam. A szemüvegkeretnek a szára vastagon be volt tekerve szigetelőszalaggal (nevet). Eleinte ragaszkodott hozzá, hogy csak lencsét cseréljünk, de végül is sikerült megegyezni vele, hogy teljesen új szemüveget csináljunk. De volt egy feltétele….hogy az új is legalább olyan sokáig jó legyen, mint a régi. Mi pedig bízunk benne, hogy így van!
Rábabrill elérhetőségei:
– weboldal: kattints ide
– facebook oldal: kattints ide