Vasárnapi portrék – Anikó a viseletkészítő

Amikor felhívtam Anikót, hogy egyeztessünk az interjú időpontjáról, első kérése az volt felém, hogy tegeződjünk. Én pedig nem ellenkeztem. Kimentem hozzájuk Kónyba, ahová 2 éve költöztek Nyíregyházáról. Anikó otthon dolgozik, népi viseleteket, egyedi tervezésű ruhákat készít. (Viselet: tájegységhez kötött, népi motívumokkal ellátott öltözék) Közel 3 órán keresztül beszélgettünk és ebből “ollóztam” össze egy rövidebb interjút.

IMG_8451_01_kicsi

Mikor kerültél kapcsolatba először a tűvel és cérnával?
– 6 éves koromban kezdtem el varrni. Édesanyám varrónőhöz járt ruhát készíttetni. Egyszer egy próbán – gyerek fejjel – nem engedtem, hogy méretet vegyenek rólam. Erre a varrónő mosolyogva odaszólt, hogy “akkor majd te varrsz magadnak”. Az ötlet nagyon megtetszett nekem. Kaptam egy nagy babát, anyukám megmutatta, hogy hogyan kell fűzni, öltögetni, varrni. 8 évesen már mellényeket varrtam a babáimnak. Anyukám és a tanáraim már akkor tudták, hogy milyen pályát fogok választani.

Milyen iskolákat végeztél, ami a ruhakészítéssel kapcsolatos?
– Középiskolás koromban stílus és divattervezést tanultam. A tanulmányokkal eltöltött idő alatt és a szakma különböző ágait próbálgatva, nem találtam önmagam. Pályafutásom elején gyermekruhákat készítettem. Ezekből is nagyon sokat tanultam.

IMG_8437_kicsi IMG_8438_kicsi

Mikortól kezdtél el felnőtt ruhákat, viseleteket is készíteni?
– Lányom nagyjából 9 éves lehetett, amikor is esküvőre készültünk. Ruhám pedig nem volt. Ekkor jött a felismerés, hogy “Anikó! De hát te varrsz!” Vettem anyagot és megvarrtam életem első iparművészeti ruháját az esküvőre. Természetesen a lányomnak is ugyan olyat, csak úgy, mint ahogyan édesanyám tette annak idején. Eleinte úgy éreztem magam, mint aki múzeumból lépett ki. Az esküvőn rengetegen megdicsértek minket és ez nagy önbizalmat adott nekem. Ezután léptem a saját utamra, elkezdtem egyedi, felnőtt ruhákat is készíteni. A szabályokat nem szeretem, így nem követem a divatot, hanem diktálok egy stílust. Ezek mind a saját fantáziám által születnek, a lélek nyelvén megfogalmazva. Elég akkor a szabályoknak megfelelni, amikor a zsűri elé viszem az alkotásaimat. Ugyanis tagja voltam a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesületnek.

IMG_8441_kicsi IMG_8439_kicsi

Kik kereshetnek meg téged megrendelésekkel?
– Bárki, aki szereti a népviseletet, a népi motívumokat. Megrendelőim közé tartoznak énekkarok, zenekarok, népdalkörök az országunkban, de a határon túl is több csoport lép színpadra az általam készített ruhákban.

Milyen rendezvényeken találhatnak meg az érdeklődők?
– Gyakran kérnek fel divatbemutatók és kiállítások megrendezésére, különböző rendezvényeken. Például Fertődön már két alkalommal tartottam barokk divatbemutatót. De tartok előadásokat és kézműves foglalkozásokat is, az ország különböző pontjain, többek között itt Kónyban is.

Miért Kóny lett a kiválasztott település, ahová költöztetek?
– Sok rendezvényen vettem részt ezen a környéken és megtetszett ez a régió. Kutató munkát is ezen a környéken szeretnék végezni. Kis falvakban szétnézni, idős emberekkel beszélgetni. Városba nem akartam költözni, mert meguntam a nyüzsgést. Csendesebb környékre vágytam. Viszont az is fontos volt, hogy legyen a közelben nagyobb város és ne kelljen 20-30 Km-eket zötykölődni. Nagyon megszerettem Kónyt az elmúlt 2 évben. Mindent megkapok, amire szükségem van és nem kell egyfolytában parkolót keresnem (nevet).

IMG_8433_01_kicsi

Tervek a jövőre nézve?
– Céljaim között szerepel egy kézműves alkotóház létrehozása, ahol állandó kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. További kézműves foglalkozások tartása minden korosztálynak, de főleg a jövő nemzedéke  számára, hagyományok őrzése céljából. A hosszú távú terveim közt pedig szerepel egy babamúzeum nyitása is.

Egy kedvenc történet a viseletkészítéssel kapcsolatban?
– Egy alkalommal a Sóstói Múzeumfaluban sétálgattam. Egy hölgy megállított és megkérdezte tőlem, hogy én egy Bagaméri Anikó féle ruhában vagyok? Mondta, hogy szeretné megismerni és egy ruhát készíttetni vele. Mosollyal az arcomon bemutatkoztam neki, azóta pedig ő is a barátaim közé tartozik.

Anikó elérhetőségei:
– facebook oldal: kattints ide
– weboldal: kattints ide

Comments are Disabled