Veronika
A történet eleje még a 2015-ös évre nyúlik vissza. Ugyanis tavaly ősszel felkértek, hogy a csornai Hunyadi János Középiskolában megrendezésre kerülő szépségversenyen legyek zsűritag. Örömmel vállaltam a szerepet és mint lelkes amatőr fotós, felajánlottam egy portré fotózásról szóló ajándékutalványt, a nyertes lány részére. És hogy miért csak a szépségkirálynőnek? Az esetek többségében a férfiak nem szeretnek a kamera elé állni. Aztán mégis úgy hozta az élet, hogy őt is fotóztam, de ez már egy másik történet – Daniról készült sorozat itt –
Szóval a szépségversenyt Veronika nyerte meg. Amihez ismételten csak gratulálni tudok!
Valamikor júniusban keresett meg, hogy szeretné felhasználni az utalványt. Egyeztettünk időpontot, ami mindkettőnk számára ideális és egy július végi délutánt szemeltünk ki. A fotózás előtt pár nappal elmentem bringával helyszínt keresni. Ki is néztem két jó helyet Acsalag határában, ami végül is nem jött be: a búzát learatták a másik helyről pedig elhordták a bálákat. Ugyanakkor nem bíztam semmit sem a véletlenre, volt még pár ötletem. Tovább kocsikázva elértünk Földsziget határába, ahol két dologgal kellett megküzdenünk a fotózás során: a meleggel és a szúnyogokkal. Amint árnyékba vonultunk már jöttek is. De ezt már többször mondtam….mindent egy jó képért.
A szúnyogcsípések egy kis utómunkával eltűntek, az emlékei megszépültek, a képek pedig elkészültek:
Comments are Disabled