Posts Tagged: Szabó Szilvia

Kerékpár

“KERÉKPÁR”
Modell: Szabó Szilvia
Ruha: Mystic Day

Egész héten jó idő. Szép naplementék, meleg idő. Aztán eljött a fotózás napja és természetesen sehol a Nap. Radarképet nézve, a környéken sok helyen esett. De már mind a ketten “rá voltunk izgulva” a fotózásra. Muszáj volt menni :-)
Nagy-tónál kezdtünk, de úgy éreztem, hogy nagyon kevés a fény ezért átgurultunk a kerékpárokkal a “téglagyári gödörhöz”. Még soha nem láttam Szilvit biciklizni….és főleg nem ilyen bringával, amit mellesleg köszönünk szépen, hogy kölcsön kaptuk egy fotózás erejéig.
Szedtünk a kosárba pár virágot a rétről, árokpartról. Elkezdtük a fotózást és pár kép után, egyszer csak kisütött a Nap. Öröm, boldogság és még jobban megjött a kedvünk.
A végén pedig elégedetten távoztunk a helyszínről :-)

kép (1)
kép (2)
kép (3)
kép (4)
kép (5)
kép (6)

Vasárnapi portrék – Szilvia és a tánc

Első találkozásunk egy butikban volt, ahol egy ruhakollekciót fotóztam. Szilvi volt a modell. Később pedig meghívást kaptam tőle, egy általa szervezett táncgálára, ahol a tanítványai léptek fel. Beszélgetéseink során megtudtam tőle, hogy több európai országban is fellépett egy csoporttal. Többek között erről és a táncoktatásról beszélgettem Szabó Szilviával.

IMG_7283

Hány éves korodban kerültél először kapcsoltba a tánccal?
– 7 éves koromban, elsősorban szülői ráhatással. Úgy látták, hogy eléggé mozgékony és hajlékony vagyok, ezért beírattak Győrbe művészi torna oktatásra.  Ott pedig a tanárom ajánlotta a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskolát, ahová felvételt nyertem.

Ezek szerint az általános iskolát már ott végezted?
– Igen. Harmadikas koromban kerültem be és a középiskolát is itt végeztem el, mint táncművész. Tanultunk többek között klasszikus balettet, néptáncot és modern táncot.

Melyik stílus állt hozzád a legközelebb?
– Igazából a klasszikus balett volt a fő tantárgy, de a modern tánc közelebb állt hozzám. És ez így van mind a mai napig.

IMG_7250_01

Ki inspirált? Volt kedvenc táncosod?
– Nagyobb példaképem nem volt. Inkább az iskolatársaimra, a nálam idősebbekre néztem fel. Jó érzéssel töltött el velük közösen próbálni, szerepelni.

Középiskola után mi következett?
– Az érettségi, a képesítő vizsga és a színházi koncertvizsga után, szeptemberben már Budapesten voltam. Bekerültem egy Broadway Dance Company nevű társulathoz és még ebben a hónapban elkezdődtek a próbák. Decemberben pedig már kezdtük a turnét.

Akkor elég hamar belecsöppentél a show világába.
– Igen, 19 évesen már Európát jártam. Többnyire Németországban és Ausztriában, de volt pár svájci és olaszországi fellépésünk is. Decembertől áprilisig voltunk távol. A turnék közti időszakban pedig feltűntünk a Nagy duettben és a Megasztárban is, mint háttértáncosok.

IMG_7264 IMG_7270 IMG_7273

És hogyan lett a táncosból táncoktató?
– Gyakorlatilag már a turnék szüneteiben elkezdtem az oktatást.  4 év után pedig úgy döntöttem, hogy befejezem a turnézást, mert itthon szeretnék boldogulni. Nem könnyű a távollét, ha már párkapcsolatban élsz. És a kis tánccsoportomat sem akartam távol hagyni hónapokra.

Most már csak az oktatás van az életedben?
– Igen. Jelenleg 6 csoporttal foglakozom itt a Rábaközben különböző településeken.  Óvodás kortól kezdve egészen a felnőtt korosztályig járnak hozzám táncot tanulni. Hétvégenként pedig sokszor lépünk fel különböző rendezvényeken, falunapokon.  Évente egyszer pedig rendezünk egy nagy táncgálát.  És nagy örömömre szolgál, hogy 2014 decemberétől sikerült egyesületté válnunk Starlight Dance SE néven.

IMG_7261 IMG_7259

Egy kedvenc történet amire büszke vagy, amire szívesen emlékezel vissza?
– Van egy kónyi tanítványom aki teljesen az én kezem alatt nevelkedett. Nagyon tehetséges kislány. Javasoltam a szüleinek – mint annak idején az én művészeti oktatóm a szüleimnek – hogy felvételizzen a győri táncművészeti iskolába. És fel is vették a legmagasabb pontszámmal. Nagyon jó érzés volt amikor felhívott: “Szilvi! Felvettek”.

Starligt Dance SE facebook oldalát és további képeket róluk itt találhattok: “kattints ide