1999-ben vettem az első fényképezőmet, egy filmes, teljesen automata Minoltát. A Rábabrillben vásároltam és előhívatni is oda vittem. 2007-ben lecseréltem egy digitális fényképezőre és már nem jártam előhívatni képeket. 2 éve pedig, amikor szemüveget mentem készíttetni, meglepődve láttam, hogy mekkora lett az üzlet. A Rábabrill Optikáról beszélgettem Bernivel.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Rábabrillel?
– Szakközépiskolás koromban a Rábaközi Áruházba jártam gyakorlatra, a ruházati osztályra. Érettségi után pedig ott maradtam, mint ruházati eladó. A főiskolát már munka mellett végeztem el. Közben lett egy üresedés az áruházban lévő optikai üzletben és odakerültem. Ez a részleg is a Rábaközi ÁFÉSZ tulajdonában volt, így gyorsan ment a váltás. Mivel érdekelt az új munkám, ezért minden létező iskolát, tanfolyamot elvégeztem, ami a látszerészettel kapcsolatos.
Mióta működik különálló cégként a Rábarill optika?
– A Rábabrill 1993-ban alakult, mint fotó-optika kereskedés. 2006-ban váltunk ki az ÁFÉSZ-ból. Mindenképpen egy olyan üzletet szerettünk volna, ami teljeskörű szolgáltatást nyújt. Fontos volt számunkra, hogy a “kis pénzű” vásárló is megtalálja a számára kedvező terméket. Viszont, ha valaki a nagy márkák közül szeretne választani, őt se kelljen elküldeni. A kezdeti időkben szombatonként orvosi vizsgálat is a vevők rendelkezésére állt. A szemüvegek, a helyben lévő műhelyünknek köszönhetően, akár 1 órán belül is átvehetők voltak. A fényképezőgépek árulása és a filmelőhívás, a digitális fotózás elterjedésével megszűnt nálunk. Csak az optikára specializálódtunk.
Az üzlethelyiség a jelenlegi nagyságát mikor érte el?
– Napra pontosan meg tudom mondani, 2009. március 1. És még ebben az évben megnyitottuk a kapuvári üzletünket is. Csornán a régi helyünknél, hétszer nagyobb területen fogadjuk az ügyfeleket, hatalmas választékkal. Legolcsóbb lencséktől, keretektől kezdve a márkás napszemüvegekig.
Említetted, hogy orvosi vizsgálatra is van lehetőség. Erről mit lehet tudni?
– Míg régebben csak szombatonként volt orvosi vizsgálat, most már szerdán és pénteken is van erre lehetőség. A vizsgálatokat és a szemüveg felírást nem csak a két doktornő végzi, hanem az optometrista kollégák is. ( Az optometrista egy olyan felsőfokú végzettségű látszerész, aki szemvizsgálatot végezhet és szemüveget írhat fel. Betegség gyanúja esetén, az orvoshoz irányítja a pacienst. ) A vizsgálat során először egy dioptriás megállapítást végzünk, majd egy szemfenék és különböző szűrővizsgálatok következnek (zöld-, és szürkehályog, látóideg, látótér) és egy “Fundus kameránk” is, ami teljes képet készít a szemgolyóról. Ha elváltozás van benne, ha rámegy a cukor a szemre, ha tumor van, mindent kimutat. És ezzel együtt is csak 2500 Ft az orvosi vizsgálat. Fontos megemlítenem, hogy a látásvizsgálat viszont teljesen ingyenes. Arra fektetjük a hangsúlyt, hogy az emberek ne féljenek bejönni. Mert fontos a szemünk világa!
Több rendezvény plakátján láttam a Rábabrill Optikát, mint támogató.
– Falunapokra, rendezvényekre, egyházi bálra szoktunk adni tombolát. Előfordul, hogy vizsgálatra szól a tombola, de többnyire valami “kézzel fogható” dolgot adunk. És van még egy dolog, amit támogatni szoktunk. A Gyermek- és Ifjúságvédelmi Igazgatóság csornai kirendeltsége szokott minket megkeresni, amikor rászorulóknak kellene szemüveg. Ilyenkor bejönnek, megvizsgáljuk őket és elkészítjük a számukra megfelelő szemüveget ingyen. Természetesen nem Tom Taylor kerettel, de olyat kapnak, amiben kimehetnek az utcára. Eddig nagyjából 10-15 emberen, családon segítettünk. És jó látni, amikor jönnek vissza igazításra, hogy vigyáznak rá, értékelik az ajándékot.
Egy kedvenc történet a múltból, ami megmosolyogtat?
– Egyszer bejött hozzánk egy idős bácsi, hogy szeretne a szemüvegében lencsét cseréltetni. Mikor kirakta az asztalra a szemüvegét, teljesen ledöbbentem, azután pedig elmosolyogtam magam. A szemüvegkeretnek a szára vastagon be volt tekerve szigetelőszalaggal (nevet). Eleinte ragaszkodott hozzá, hogy csak lencsét cseréljünk, de végül is sikerült megegyezni vele, hogy teljesen új szemüveget csináljunk. De volt egy feltétele….hogy az új is legalább olyan sokáig jó legyen, mint a régi. Mi pedig bízunk benne, hogy így van!
Rábabrill elérhetőségei:
– weboldal: kattints ide
– facebook oldal: kattints ide