2012 áprilisában találkoztunk először. Felkerestem a butikban, hogy én szeretném fotózni az új ruhakollekciót. Részemről jó volt gyakorolni a fotózást, ő pedig tudott foglalkozni a vevőkkel. Most pedig szerettem volna megtudni a múltat.
Mesélne nekem a Panda Butik kezdetéről, múltjáról?
– A kezdetek elég régre nyúlnak vissza, ugyanis 1986-ban nyitottam. Jövőre már 30 éves lesz az üzlet. Eleinte több mindent árultam a cipőtől kezdve, a méteráruig, fonalakig. Néha még játékok is kerültek a polcokra, a ruhák mellé. Később a fő profil a gyermekruha lett és ez a korszak elég hosszan kitartott.
Hogyan lett a gyermekruhából felnőtt ruha?
– Ahogy nőttek a törzsvásárlók gyerekei, úgy egyre többen kerestek nagyobb ruhákat is. Akkor gondolkoztam el a váltáson. Nehezen, de meghoztam a döntést és profilt váltottam. Most pedig a régi vevőim gyerekei keresik a felnőtt ruhákat.
Tanulta a kereskedő szakmát?
– Nem. Közgazdasági szakon végeztem.
Hogyan jött az ötlet, hogy kereskedéssel szeretne foglalkozni?
– Az iskolák után könyvelőként dolgoztam, de az nem igazán hozott lázba. Fiatal koromban dekoratőr szerettem volna lenni, de akkor az utam más irányba vitt. Talán ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy egy ruhaüzletet nyissak. Ott a magam ura lehetek és kiélhetem még a dekoratőri álmaimat is valamilyen szinten. És az elmúlt évek azt igazolják, hogy jó döntés volt.
A plázák, bevásárlóközpontok sok vevőt elvisznek?
– Sajnos igen. Elcsábítja a vevőket a nyüzsgés és a csillogás. Pedig ugyanazok a ruhák vannak nálam is és azokat itt Csornán olcsóbban megkapják. Viszont mostanában úgy veszem észre, hogy egyre többen választanak minket a bevásárlóközpontok helyett. Szeretik a nyugodt légkört. És ami a legfontosabb, hogy megkapják az odafigyelést tőlünk.
Szoktam látni, hogy hétfőnként lefotózzák az új ruhákat és feltöltik a Panda Butik facebook oldalára. Várják a ruhákról készült képeket a “követők”?
– Mondhatni nagyon is. Néha még “megrovásban” is részesülünk, ha nem kerülnek fel időben az új képek (nevet). Örülünk minden “lájknak”, hozzászólásnak. Ráadásul így a képeken keresztül több emberhez eljut, hogy a Panda Butik már nem gyerekruhákat, hanem márkás felnőttruhákat árusít.
Milyen márkák találhatók meg a kínálatban?
– Kizárólag Magyarországon gyártott termékeket forgalmazunk. Legrégebbi kapcsolatom a Mystic Day márkával van, körülbelül 27 éve. Régen gyerekruhákat készített és nagyjából egy időben váltottunk felnőtt ruhákra. Megtalálható még üzletünkben a Mayo Chix, Warp Zone és a Masca ruhái is. Néha egy-egy más gyártó által készült ruhát is hozunk, mint például a Juliette.
Melyik korosztálynak érdemes betérni a Pandába?
– Bátran mondhatom, hogy 14 éves kortól felfelé bárkinek. Ugyanis a hétköznapi viselettől kezdve, az alkalmi ruhákon keresztül többféle termék megtalálható nálunk. Sportosabb, fiatalosabb ruhák vannak többnyire, de örömmel veszem észre, hogy egyre több idősebb korosztályban lévő vásárló is megtalálja számára a megfelelő alkalmi ruhát.
Tervek a jövőre nézve?
– Tervezem egy új márka bevezetését, de ez még nincs kialakulva. Ami pedig a hétköznapokat illeti szeretek hirtelen dönteni. A napi, heti akciókat sem szoktam betervezni. Jön egy gondolat, összeszedek pár ruhát és rákerül az akciós tábla. Érdemes figyelni a facebook oldalt, mert ott is meg vannak hirdetve az akciók.
Kedvenc történet a Pandával kapcsolatban ami jó érzéssel tölti el?
– Így hirtelen nem jut eszembe semmi. Viszont van egy dolog ami nagyon fontos számomra még ha a kereskedésből élek is. Az elégedett vásárló. Sokukkal jókat beszélgetünk, de mindenki megkapja a kellő figyelmet. És a legjobb érzés az amikor visszatérnek és azt mondják, hogy szeretnek a Pandában vásárolni!
Panda Butik facebook oldala: “kattints ide”