Egy lánykérés története
Úgy alakult a dolog, hogy el kellett mennem egy lánykérésre. Teljes mértékben kötelező volt. Muszáj volt ott lennem. Egyenlőre nem írom le, hogy kik a főszereplők, de szemfülesebb olvasók a történet mesélése közben rájöhetnek.
Titokban történ minden, mondhatni senki nem tudta. Podersdorfban naplementés világítótornyos fotózásnak indult. Kicsit korán mentünk így az időt eltöltöttük fotózással. Közben kiderült, hogy most van a Szörf Világbajnokság. Közvetlen a versenyre nem mentünk be mivel a belépő sem volt olcsó, meg nem is ezért mentünk. De a part is rengeteg jó témával szolgált. Vidám sétáló, kerékpározó és csak úgy a semmibe merengő emberekkel.
Így voltunk 4-en….tudom a képen csak 3 fő van, de valakinek el kellett készíteni a képet :-)
Amíg mi a Cikával elmentünk fotózni addig a lányok napoztak, élvezték a napsütést.
Pár életkép a kikötőből:
Közben elég jól haladt a nap lefelé, így már készültek a naplementés képek is:
És vége is volt a napnak eljöttünk haza. THE END!
De majdnem el is felejtettem a sztorit…az eljegyzést. Most már bevallhatom, hogy mi vagyunk a főszereplők. Az Ildi és jó magam. 12 év után úgy döntöttem, hogy megnősülök. Mondanom sem kell voltak könnyek, nyakba borulás és minden más. De bízom benne, hogy örömkönnyek hullottak és nem azért, hogy most már nem szabadul meg tőlem :-)
Nem volt egyszerű összehozni. Majdnem Ildi nélkül mentem, mert nem akart jönni naplemente fotózásra. De a sarkamra álltam és azt mondtam: már pedig jössz és kész. Nem beszélve arról, hogy a gyűrű vásárlást is el kellett titkolnom. Nem győztem terelni, hogy miért nincs pénzem. A sok turista végett tele volt a móló. Ezért nem is vártuk meg, hogy a Nap még lejjebb menjen. Volt egy pillanat amikor éppen csak pár ember lézengett. Rábeszéltem az Ildit, hogy a Cika had csináljon rólunk képet. Beálltunk egy laza pózba és akkor elővettem. Nem…nem azt! Hanem a a zsebemben rejtegetett gyűrűt. A többit pedig meséljék el a képek:
Köszönöm Kovács Lászlónak és feleségének Melindának, hogy ott voltak és segítettek ebben a számomra, fontos napon! Külön köszönet a képekért.
És köszönöm neked is, ha elolvastad ezt a blogbejegyzést.
Képek nagyobb felbontásban megtalálhatók a Flickr-en: kattints ide
Lánykérés képei pedig itt: kattints ide
Comments are Disabled