Modern Piroska

Piroska projekt.
Nehéz ebben a témában újat mutatni, de nem is ez volt a célom. Csak szerettem volna én is egy ilyen sorozatot. Hosszas előkészület előzte meg a dolgot. A modell kiválasztása hamar megtörtént, de azután – mint utólag kiderült – a nehézkes ruhabeszerzés következett. Nézegettem jelmezeket, de az vagy gagyi volt, vagy még a bérlése is drága. Elhatároztam, hogy csináltatok egy köpenyt. Anyagkiválasztás a klasszikus  “puding próbája az evés” módszerrel történt. 3 anyag jött szóba a méterárú boltokat járva. Mindegyikből vettem 10 cm széles csíkot és itthon próbálgattam hogyan viselkedik vakuval. Közben az egyik már nem tetszett, a szatén szörnyen csillogott, viszont a nehéz selyem kiválóan viselkedett! Ekkor már nagyon lázban égtem :-)
Közösségi oldal segítségével kerestem varrónőt aki elkészíti a köpenyt a számomra megfelelő módon. Mindenképpen úgy akartam, hogy a csuklya tetején, középen ne legyen varrás (mint a pulóvereken).
Következett a fodrász, sminkes, helyszín keresés. Mondhatni ez is hamar meglett. Ahogy elmondtam a terveimet, gondolataimat szívesen társultak a projekthez.
Többszöri időpont egyeztetés, lemondás, újraszervezés után január elején eljött a nagy nap. Pontosabban a ködös nap, mert a Napot hírből sem láttuk :-) Kifogtuk a ködös időt, de már nem volt megállás. De így utólag nem is bánom!
Számomra megfelelő helyszínt Csornán a Vilmos parkban találtam meg. Délelőtt 10 órakor már sminkesnél is végeztünk és a helyszínen voltunk.

Modell: Szabó Szilvia
Haj: Szabó Viktória
Smink: Iszak Brigitta
Werk fotók: Kovács László
Helyszínen segített: Farkas Boglárka…köszi Bogi a remek köpenydobálást! :-)
Külön köszöntet a varrónőnek és Birkás-Szabó Mónikának a ruha elkészítésében nyújtott segítségért!

– nagyításhoz kattints egy képre –

piroska (1) piroska (2) piroska (3) piroska (4)

piroska (5) piroska (6) piroska (7) piroska (8) piroska (9) piroska (10)Piroska-werk01-kicsi Piroska-werk02-kicsi Piroska-werk06-kicsi Piroska-werk05-kicsi

Comments are Disabled