Barbara

Ez volt az első olyan fotózásom, hogy nem találkoztam előtte a modellel. Ha lehetőség van rá szoktam kérni egy személyes találkozót, hogy kényelmesen megbeszéljünk minden részletet és ne egy teljesen idegen ember kamerája elé kelljen beállni fotózáskor. Ez most elmaradt, mert utazás végett kevés időnk maradt. Képek pedig ajándéknak készültek.

Szóval mindent megbeszéltünk egy közösségi oldal segítségével. Győrben egy áruház parkolójában találkoztunk délután 5-kor és onnan mentünk el két helyszínre. Először Gyirmótra mentünk a Marcal folyóhoz. Akkor elég nagy kánikula volt így megúsztuk a szúnyoginváziót. Csendes nyugodt környezet, stégekkel, árnyékkal.

Majd irány a győrújbaráti kilátó. Emberi butaság, szemetelés nyomai sajnos látszódnak, de a csodás panoráma kárpótol! Itt már készültek ellenfényes fotók is amiket én nagyon imádok. Szúnyog már volt, de a hitvallásom: mindent egy jó képért! :-)  Szuper helyszínek voltak amit ezúton is köszönök Barbarának!

Bevallom kicsit féltem a fotózástól mivel nem sok időm volt a találkozástól az első kép elkészítéséig. De hamar megtaláltuk a “közös nevezőt”! Bátran mondhatom, hogy remek képek születtek. Nem hiába mondom mindig: fogadd el, higgy önmagadban és jó lesz a végeredmény!

Van egy olyan érzésem, hogy fogom én még Őt fotózni :-)

– kattints a képre a nagyításhoz –

Barbara (3) Barbara (8) Barbara (11) Barbara (15) Barbara (21) Barbara (22) Barbara (25) Barbara (28) Barbara (29) Barbara (30)

Comments are Disabled